Skip to Content

A színész Marci Emil barátja

Varga Marcell, iskolánk 4.c osztályos tanulója szerepel Veszprémben, a Pannon Várszínház Emil és a detektívek című darabjában. Marci korábban is nagy sikereket aratott az iskolai, városi vers-, és mesemondó versenyeken, színdarabokban, műsorokban. Ennek alapján jelentkezett a Pannon Várszínház szereplőválogatására tavaly nyáron. Előadott produkciói, fellépése alapján az igazgató-rendező, Vándorfi László vezette felvételi bizottság kiválasztotta a színház gyermekszínészei közé. Idén tavasszal kezdődtek az Emil és a detektívek próbái. A híres ifjúsági regény alapján készült a zenés, táncos darab. Marcellnak kezdetben minden hétköznap délután el kellett utaznia Veszprémbe a próbákra, ez bizony fárasztó az iskolai tanulás mellett. Ő szívesen vállalta, tanulmányi eredménye sem esett vissza. A premiert május 16-án tartották a Hangvilla modern épületében, de bemutatták már Ajkán is. Mi a május 22-i előadást láttuk, a 2 óra alatt Marci kiváló teljesítményt nyújtott. Emil barátját alakítja a szereppel teljesen azonosulva, bátran, érthetően, tisztán beszélve, ügyesen táncolva; teljes átéléssel, örömmel. A színpadon fegyelmezetten és ugyanakkor felszabadultan játszik. A rendezők, a felnőtt és gyermek színészek között új baráti társaságra lelt, a közös munka, a művészi feladat feledhetetlen élményeket nyújtanak számukra. Marcinak további jó alakításokat és sikereket kívánunk a világot jelentő deszkákon. Reméljük, Pápán is láthatjuk egyszer a darabot.