Skip to Content

Rendezvények

Sokan érdeklődtek a tarczys nyílt hét iránt

A Tarczy Lajos Általános Iskolában már hosszú évek óta hagyomány, hogy nyílt hetet szerveznek, melyen a szülők bepillantást nyerhetnek az iskolában folyó oktató-nevelő munkába. Venczel Csaba iskolaigazgatótól megtudtuk, az idei évben 105 foglalkozást és tanórát biztosítottak a szülőknek, hogy betekintsenek a gyermekeik óráiba.

Ajkán korcsolyáztunk

Március 5-én, szombaton Ajkára utaztunk a jégkorcsolya pályára. A sportos programot Dudás Szabolcs tanár bácsi szervezte, Kósa Kornél bácsi kísért még minket. ¾ 9-kor már meg is érkezett autóbuszunk a nagy csarnok elé. Szerencsére aznap délelőtt csak mi koriztunk, tarczysok a 6.c, 7.c e, 8.a c osztályokból. Szerettünk volna minél előbb jégre lépni, ami nem mindenkinek sikerült gyorsan. Sok probléma adódott a bérelt korcsolyákkal: nem találtak megfelelő méretet, törött volt a csat, a kapocs, a cipő nyelve.

Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól

Az előző évekhez hasonlóan február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékeztünk. A történelmi áttekintés mellett elhangzott egy részlet a Wittner Máriával készült beszélgetésből, akit a kommunizmus idején szintén letartóztattak és börtönbe zártak. Vasváry Benjámin 8.c osztályos tanuló Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verséből szavalt részleteket. A megemlékezést a Himnusz zárta. A műsorban a 7.c osztály tanulói szerepeltek: Hortobágyi Barnabás, Katona Stella, Őri Boglárka, Szalai Evelin és Varga Dominik. A forgatókönyvet összeállította, és a diákokat felkészítette Rostáné Horváth Ida történelemtanár.

Nyílt hét - óralátogatási lehetőség szülők részére

Szeretettel várjuk a kedves szülőket nyílt heti foglalkozásainkra!

A látogatható foglalkozások órarendje itt tekinthető meg.

Szülők-Nevelők bálja 2016

Február 6-án este Venczel Csaba igazgató köszöntőjével kezdődött hagyományos farsangi iskolai rendezvényünk, melyen több mint 200 szülő és nevelő bálozott. A nyitótáncot Saár Györgyi tanárnő koreografálta. A romantikus keringőt előadó táncos párok: 8.a: Horváth Rebeka - Szeibert Károly, Farkasdy Petra - Németh Ádám, Dobosi Kitti (8.a)- Mándli Bence (8.e); 8.c: Rácz Dóra - Halász Bence, Benkő Noémi - Róka Attila, Németh Gréta (8.c)- Nagy Olivér (7.c); 8.e: Cserneczky Laura - Megyeri Hunor,

Alsós farsang 2016

„Itt a farsang, áll a bál" zenélték, dalolták a vidám nótát az 1.c osztályosok Szalainé Kálovics Erzsébet tanítónő vezetésével február 8-án az aulában. A közös éneklés után osztályonként felvonultak a tarka, ötletes maskarákba bújt gyerekek. Majd a 2.a osztály ügyes táncosai mutatták be produkciójukat. Fodor Tímea tanítónő megtáncoltatta az összes a és c osztályos farsangolót. A vigasság mindenkinek saját osztályában folytatódott csalafinta játékokkal, mulatozással. Bizonyíték rá a tengernyi fotó. A vigasság kellékeit, a jó hangulat feltételeit - üdítők, sütemények, tombolatárgyak; a gyerekek jelmezei - köszönjük a kedves szülőknek.
Kné M Zs

Ünnepi műsor a 8.a osztályosok előadásában

Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén 1823. január 22-én zárta le a Himnusz kéziratát. A világ magyarsága számára ez a nap 1989 óta a magyar kultúra napja. Iskolánkban a 8.a osztályosok két fiatalabb iskolatárssal kiegészülve adták az ünnepi műsort Ásványi Lászlóné tanárnő felkészítésében. Szereplők: Dobosi Kitti, Farkas László, Farkasdy Petra, Győri Dávid, Horváth Rebeka, Németh Ádám, Szórádi Szonja, Varga Dominik (8.a), Szalay Violetta (7.e), Kiss Kata (6.e).
Az „Együtt szaval a nemzet" rendezvényhez a központi adás technikai problémái miatt nem sikerült kapcsolódni.

Szülők-Nevelők bálja 2016. február 6-án

Meghívó

Tisztelt Szülők!
Iskolánk Szülői Munkaközössége és Tantestülete 2016. február 6-án, szombaton 19 órától ismét megrendezi hagyományos Szülők-Nevelők bálját a Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában.

Zene: Freedom együttes
Büfé: Vitafit étterem
A belépőjegy ára vacsorával: 4000 Ft.

Karácsony a Tarczyban

A Tarczy Lajos Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt az iskola diákjai ünnepi műsorral kedveskednek szüleiknek, nevelőiknek és a nyugalmazott pedagógusoknak. Venczel Csaba igazgató elmondta, a program minden évben családias légkörben zajlik. Karácsony környékén egy békés, kellemes együttlét fontos, hogy rendelkezésre álljon, ahol mindenki egy kicsit megállhat, s beszélgethet, ráhangolódhat a közelgő ünnepre.

Édes délután a Tarczyban

A Tarczy Lajos Általános Iskola kéttannyelvű tagozatán már hetedik éve hagyomány, hogy advent idején karácsonyi süteménykóstolóra invitálják az alsós diákjaikat. Hardi Tünde tagozatvezető elmondta, Nagy Gabriella alsós munkaközösség vezető ötlete alapján szervezték meg az első sütikóstoló délutánt évekkel ezelőtt, hogy az angolszász országok karácsonyi süteményeit megismerhessék a tanulók. 

Tartalom átvétel