Skip to Content

Rendezvények

A természetjáró szakkör gyalogtúrája Csesznekre

Május 8-án, szombaton ismét kirándulásra indultak iskolánk természetjárói. 33 diák és 4 kísérő foglalta el helyét  reggel 7 órakor a buszon. Minden évfolyam képviseltette magát a harmadikosoktól a nyolcadikosokig. A túrát 8 órakor kezdtük a cseszneki vártól. Útvonalunk állomásai: Kő-árok-Gézaháza-Ördög-árok-Töbör-hegy-Csesznek voltak. Kellemes tájakon, patakmederben, vízmosások mentén jó hangulatban haladt a kis csapat. Kisebb pihenők tarkították az utat, ilyenkor mindenki jóízűen falatozott.

Az iskolai szavalóverseny

Mint minden évben, az idén is a költészet napja alkalmából rendezte meg iskolánk a Nagy László városi-területi szavalóversenyt. A könyvtárban az 5-6. és 7-8. évfolyam tanulói mutatták be tehetségüket. Zsuzsa néni köszöntő szavai után mindenki húzott egy sorszámot. Először a kötelező verset hallgatta meg a zsűri. Ezután szünetet tartottunk, és üdítővel, pogácsával vendégeltek meg bennünket. A pihenő után következtek sorszám szerint a szabadon választott versek. Miután mindenkit végighallgattunk, a zsűri elvonult értékelni.

A természetjáró szakkör Ausztriában

Az őszi szünet pihentető napjait egy izgalmas ausztriai kirándulásra cserélte fel a szakkör 15 diákja és 3 kísérő tanár. A Myrafalle gyönyörű vízesései és a Steinwandklamm szurdok vadregényes barlangjai, izgalmas sziklafalai igazi szórakozást nyújtottak a természetkedvelő kis csapatnak. Az átjárókban előkerültek a zseblámpák, de a kijáratnál már a melengető őszi napsugár hívogatott olyan sziklatetőkre, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk.

Sport verseny

Az idei tanévben rendeztük meg először az 1.-2. osztályosok számára a házi sor és váltóversenyt tömegsport foglalkozás kertében.

Négy csapat versenyzett egyenként 6 fővel.

Kupi túra

Tanítójuk invitálására október 3-án szombaton gyönyörű napsütéses időben kirándult az 1.a osztály a kupi erdőbe.  Az iskolai-családi kiránduláson a gyerekek szüleikkel együtt gyalogolták végig az utat az Esterházy Oktatási Központig, majd a Tallós Pál tanösvény rövidebb nyomvonalán.

Somló túra

Szintén október 1-én került sor a 3-4. osztályosok őszi túrájára. Idén a Somló hegyet mászták meg a vállalkozó kedvű gyerekek és tanítóik. Az időjárás kegyeibe fogadta a túrázókat. Már a várhoz érve gyönyörű látvány tárult a kirándulók szeme elé, amikor szétnéztek a hegyoldalban.

Aszfaltrajz-verseny

Október 1-én rendezte meg iskolánk alsó tagozatos munkaközössége az 1-2.osztályosok számára az aszfaltrajz-versenyt. A nagy érdeklődéssel kísért eseményre szép számmal jelentkeztek a tanulók.

Tapasztalatok – eredmények egy interkulturális pilot program megvalósításában

Angol-magyar nyelvű szakmai tanácskozás
Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy intézetünk - az Oktatási és Kulturális Minisztérium
támogatásával -

„A külföldi állampolgár gyermekek, tanulók iskolai nevelése-oktatása
megszervezése, interkulturális pilot-program megvalósítása"
című projekt keretében lehetőséget kapott arra, hogy a pápai Tarczy Lajos Általános Iskolával együttműködve egy olyan programot valósítson meg, melynek célja: mások anyan

Anyáknapi ötletadó

2009. április 20-án került megrendezésre iskolánk aulájában az anyáknapi ötletadó munkaközösségi foglalkozás. Adásztevelről és a városi iskoláiból érkeztek érdeklődő alsó tagozatos pedagógusok.

A virághajtogatás különböző módjaival, pop-up képeslapok készítésével ismerkedhetünk meg, amelyek egyszerűen és rövid idő alatt elsajátíthatók kisebb és nagyobb gyermekek számára egyaránt.

Tartalom átvétel