Skip to Content

Szlovákiában jártak a tarczysok

A Tarczy Lajos Általános Iskola is részt vett a Határtalanul elnevezésű programban, melynek keretein belül március 18. és 20. között Szlovákiába látogatottak az intézmény hetedik évfolyamosai, összesen harmincnégyen. Az iskola a pályázat keretében több mint 800.000 Ft-ot nyert, ebből a pénzből az 1848/49-es események felvidéki helyszíneit látogaták meg.
-Ennek köszönhetően megismerkedtünk a helyi magyarsággal és a hetényi Tarczy Lajos Alapiskolát is meglátogattuk, akikkel testvériskolai kapcsolatot ápolunk. Hetényben töltöttünk egy délutánt, ahol közös daltanulás és persze Tarczy-vetélkedő várt ránk. Az alapiskolának gyűjtöttünk könyveket, amit ekkor adtunk át. Jártunk Komáromban, ahol az erődöt, a Dunamenti Múzeumot és a Jókai-emlékházat tekintettük meg, voltunk a nagysallói temetőben, ahol kiselőadást tartottunk az ütközetről és megkoszorúztuk az emlékművet. Ellátogattunk Lévára, ahol a várat és a temetőt tekintettük meg és itt is leróttuk kegyeletünket. Egy estét Alsódobokon töltöttük, ez egy kis település, leginkább Csángóföldhöz hasonlítható, elszigetelt, magyarlakta terület. A harmadik napon Nyitra felé indultunk, ahol a székesegyházat néztük meg, s itt is elmentünk a temetőbe. Kirándulásunk utolsó helyszíne Pozsony volt, ahol szintén sok szép helyet látogattunk meg. A dévényi vár tövében megemlékeztünk a II. világháborús áldozatokról - mondta Venczel Csaba, az iskola igazgatója..
A kirándulásnak kettős célja volt, az egyik, a hetedik osztályosok tudásának elmélyítése az 1848/49-es szabadságharc kapcsán, a másik pedig, hogy a diákság megtapasztalja a magyarság mindennapjainak küzdelmeit a Felvidéken, bízva abba, hogy átélik problémáikat.
-Reméljük, a pápai és a hetényi tarczys diákok között barátságok is szövődtek, s olyan kapcsolatok alakultak ki, amely a magyarságtudatot erősítik - fogalmazott az igazgató.

Lefler Adél hetedikes diák kérdésünkre elmondta, örömmel vett részt a programban, élmény volt számára, hogy eljutott Szlovákiába, a legérdekesebbnek pedig azt az emlékművet találta, melyet a volt csehszlovák-osztrák határon állítottak a vasfüggönyön való átkelés emlékére.
A pályázat ma délelőtt témanappal zárult, melyen a kiránduláson résztvevő hetedikesek fényképes prezentáció keretében élménybeszámolót tartottak a népes diákseregnek.

Babos Petra (papa-ma.hu)