Skip to Content

Nagykorú lett a járási alsós matematikaverseny a Tarczyban

Tizennyolcadik éve szervezi meg a Tarczy Lajos Általános Iskola az alsósok számára a hagyományos járási matematikaversenyt. A megmérettetésre idén 25 diák nevezett, három korcsoportban, a város valamennyi általános iskolájából, valamint Ugodról, Mezőlakról, Marcaltőről, Vaszarról és Pápakovácsiból.
A versenyzőket Venczel Csaba igazgató köszöntötte, majd a verseny szervezője, dr. Kalmárné Bóka Ildikó ismertette a megmérettetés menetét. Mint mondta, a versenyt hiánypótló szándékkal indította útjára Hortobágyiné Bors Judit, mivel az alsós korosztálynak nincs matematikából igazán versenyzésre lehetősége, csak a levelezős versenyeken. A versenyt házi forduló előzte meg a Tarczyban, ahol összesen 60 diák versengett.
- A feladatok megoldására 60 perc állt a tanulók rendelkezésére. Elsősorban nem a tanagyagot szerettük volna kikérdezni, hanem inkább logikai gondolkodáson alapuló, problémamegoldó példákkal színesítettük a szöveges feladatokból álló megmérettetést. A feladatlapokat az alsós matematikatanárok állították össze, s ők is javították - mondta el a verseny szervezője.
Minden versenyző emléklapban, az első három helyezett pedig oklevélben és értékes könyvjutalomban részesült.


Babos Petra (papa-ma.hu)