Skip to Content

Sport News

Biciklitúra a Tapolca-tanösvényhez

Móczár Lili: Május 13. péntek nekünk szerencsés napot jelentett, mert túráztunk. Rögtön a tanítás után gyülekeztünk az Ady Endre sétányon, az iskola háta mögött. 1 órakor már indultunk is a kerékpárúton. Kellemes időben, a szél is hátulról fújt, kifelé segített nekünk. A Shell kút mellett tartottuk az első pihenőt, mert a bringám kattogott, Szabolcs bácsi megszerelte, szerencsére csak a kitámasztóm görbült el, ért hozzá a vázhoz.
Baranova Alexandra:
Több gondot okozott Nagy Benedek, aki sokszor hirtelen fékezett, és súrlódtak a járműveink, még össze is akadtak.

Párhuzamos beszámoló az atlétikai csapatbajnokságról

Henrik: Május 2-án a Munkácsy iskola sporttelepén „Többpróba Atlétikai Csapatbajnokságot" rendeztek. A II. korcsoportba tartozó fiúkat mi képviseltük: Császár Áron 4.a, Mesterházi Bence 4.a, Takács Adrián 3.c, Wieder Krisztián 3.c, meg én, Horváth Henrik a 4.c-ből. Az I. korcsoportba, vagyis az 1-2. osztályosok versenyébe idén a mi iskolánkból nem indítottak résztvevőket. De nálunk, meg a nagyoknál indultak fiúk és lányok is. 4 korcsoport volt.

Gyalogtúra a Keleti-Bakonyban

Iskolánkból 16 tanuló és 3 kísérőnevelő április 16-18-án gyalogtúrát tett a Keleti -Bakonyban. Zirc és Várpalota közötti falvak természeti szépségeit, történelmi, néprajzi nevezetességeit ismertük meg Cser László igazgatóhelyettes vezetésével.
Menetrendszerinti autóbusszal fél 9-kor érkeztünk meg Bodajkra. A sípálya - melyen felfelé kaptattunk -, most a szakadó eső miatt csúszott. Kanyargó erdei ösvényeken gyalogoltunk, vadkerítések fölé emelt átjárókon, virágos tisztásokon vágtunk át, amikor összetalálkoztunk székesfehérvári iskolás csoportokkal, akik a Gaja-patak festői völgyében természetjáró, katasztrófavédelmi versenyen vettek részt.

Mezei futóverseny

2011. március 21-én 14 órakor rendezték meg a Petőfi Gimnázium mögötti sportpályán a városi mezei futóversenyt. Az időjárás kedvezett a verseny megrendezésének. A gyerekek aktívan és örömmel vettek részt ezen az eseményen. Korosztályában első helyezést Gulyás Dalma 4.c tanuló ért el, akit Szalainé Kálovics Erzsébet készített fel.

Bódainé Balogh Orsolya

Kun-Szabó Fanni (2.C) úszósikere az Országos Diákolimpián

3 éves korom óta úszom, 7 éves korom óta versenyzem. A Pápai Úszó Sportegyesület leigazolt versenyzője vagyok. Edzőmmel, Szabó Attilával heti négy alkalommal készülök a versenyekre. Naponta két órát, körülbelül 4-5000 m-t úszom. Nagyon szeretek úszni, és tudom, hogy minél keményebben edzem, annál jobb eredményeket fogok elérni.
Legutolsó versenyem március 12-én az Országos Diákolimpia volt, ahova minden versenyszámban, minden megyéből csak egy versenyző juthatott be. Én 50 m gyorsúszásban és 50 m hátúszásban indultam.

Őszi városi atlétika verseny

Iskolánk alsó tagozatos tanulói idén ősszel is eredményesen szerepeltek a városi atlétika versenyen, melyen a következő helyezések születtek:

Syndicate content