Skip to Content

Jelmezes tavaszváró diszkó felsősöknek

Március 17-én délután végre sikerült megrendezni a felsősök számára is a télűző karnevált. Vilman Melinda, a Diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus javaslatára az osztályok egy-egy színt jelenítettek meg. A farsang időpontját többször későbbre kellett halasztani a hullámokban támadó, tanulókat, tanárokat egyformán ágynak döntő vírusok miatt; máskor egyéb aulás programok okozták a csúszást. Tóthné Bogdán Zita tanárnő állt helyt a lebonyolításban. Szent Patrik napján fél 4-ig zöldellt az aula, utána tarka lett a felsős osztályok színkavalkádjától. A szórakozáshoz, tánchoz a zenét Vasvári Zoltán szolgáltatta. A büfében az üdítők, sütemények, szendvicsek körül a 7.c osztály szorgoskodott. Akik beöltöztek, mindnyájan különlegeset alkottak, valamilyen szempontból dicsértet, oklevelet érdemeltek.
Elsőként a büfés csapat öltött Hupikék törpikék álcát osztályfőnökével, Ida nénivel együtt. Viseletükkel és jelenetükkel kiérdemelték „A legegységesebb jelmez" címet.
Az 5.a-t és a rózsaszínt két, egymáshoz illően felöltöző diák képviselte, elnyerték „A legegyénibb jelmez" címet.
A felvonuló 5.c-sek osztályfőnökükkel, Laci bácsival együtt megkapták „A sárga színt legjobban megjelenítő jelmez" díjat.
A 6.c tanulói valóban színesek voltak „ A legviccesebb jelmez" címhez hűen. Köztük a tarka bohóccal, a virágárus lánnyal és graffitis fiúkkal.
A 6.e-t képviselő gyerekek sem voltak unalmasak, hiába húzták a szürke színt. A lepke, a cica lett egyike „A legjobb házilag készített jelmezeknek", Miniska Ármin lámpaoszlopként nemcsak magasságával, fényével emelkedett ki a többiek közül, hanem az alkotó munka minőségével, így övé „A legszuperebb házilag készített jelmez".
A 7.e a fantáziagazdag felvonulókkal és szurkolóikkal bemutatott mindent, ami narancssárga, így övék „A legkreatívabb jelmez" díj.
A 8.a-ból egy fő volt olyan vakmerő, hogy egyedül képviselje a feketét, övé a „Bátorság Díj".
A 8.c csapatától pirossá változott az aula. Megérdemelték „A legötletesebb jelmez" kitüntetést, közülük a tetőtől talpig csinos-piros-fekete pöttyös Katica - Horváth Tifani a kiemelkedően „Legjobb házilag készített jelmez"-be bújt. 
Végül, de nem utolsósorban nevethettünk A dzsungel könyve musical ihlette mulatságos majomtáncon a 7.a előadásában. Mészárosné Varga Veronika közreműködésével övék „A legjobb koreográfia" cím.
Reméljük, a vidámság nem fogyott el azidő alatt, amíg döntött a zsűri: Cserneczky Attila, Gyenge Ferenc. A mulatság este 7-ig tartott.


Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna - a 3. zsűritag